Statisztikák szerint hazánkban 6-10 ezren járnak krónikus művesekezelésre. Közülük 700-an vannak transzplantációs várólistán. Évente kb. 300 átültetés történik. A számok is jól mutatják, hogy sokkal többen várnak vesére, mint ahányan bekerülnek a műtőbe.
A beültetendő szerv két forrásból származhat: élő és agyhalott donoroktól. A feltételezett beleegyezés elve szerint; ha életünkben nem tiltottuk meg, hogy szerveinket mások életének megmentése érdekében felhasználják, akkor halála esetén eltávolíthatóak a szervei.
Az élő donortól kapott vese beültetése orvosi szempontból optimálisabb, ám sajnálatos módon jóval ritkábbnak számít. Magyarországon évente 140-200 ezer ember hal meg, de csak 300-400 lehet alkalmas szervdonornak.
Egy közeli barátnak, rokonnak biztos sokan segítenének, akár azzal, hogy egy veséjüktől megválnak. Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis a vesék nem teljesen kompatibilisek.
A veseátültetés immunológiai feltételei a következők:
- Vércsoport-kompatibilitás
- Negatív keresztpróba donor és recipiens között
- Minél jobb HLA (humán leukocita antigénrendszer) -egyezés donor és recipiens között
A United Network for Organ Sharing nevű program lényege, hogy ha egy személy egyik veséjét odaadományozza egy idegennek, akinek szüksége van rá, cserébe egyik átültetésre váró hozzátartozója is kap egy egészséges vesét.
A program létrejöttében nagy szerepe volt Sommer Gentry, fiatal matematikusnőnek, aki kiszámolta, hogy egy transzplantációs adatbázis segítségével 1-2 ezerrel több veseátültetést lehetne végrehajtani az USA-ban. A Harvard egyetemen 2002-től használtak egy algoritmust (TTCC) a donorok és a betegek párosítására, de úgy vélték ezt még tovább lehet fejleszteni. John Hopkins egyetem transzplantációs sebésze, Dorry Segev elmesélte feleségének, Sommer Gentrynek az átültetések maximalizálási problémáját. A matematikusnő konstruált egy gráfot, mely csúcsai az inkompatibilis párok és élek akkor és csak akkor futnak két csúcs között, ha a csúcsokat jelentő párok közt lehetséges a vesecsere. Ezután a kapott gráfban kell maximális párosítást keresni, egyéb tényezőket figyelembe véve (földrajzi közelség, sürgősség, stb.) A párosító algoritmust a CPLEX nevű szoftverre alapozva valósították meg.
Az első két, a programon keresztül szervezett transzplantációra az amerikai Lebanonban, illetve St. Louis-ban került sor. Kathy Niedzwiecki Rebecca Burke-től kapott vesét. Cserébe Rebecca Burke vőlegényének (Ken Crowder) Kathy Niedzwiecki sógornője (Catherine Richard) adományozott szervet.
A Rees et al. (2009) számoltak be egy ennél hatékonyabb módszerről, ahol nem páros cserék, hanem egész csere-sorozatok jönnek létre. A sor egy olyan donorral kezdődik, akinek nincs vesére váró családtagja, így nem kér cserébe vesét. Ezt a vesét egy olyan kapja meg, akinek hozzátartozója ugyancsak felajánlotta egy veséjét. A hozzátartozó veséjét olyan kapja, akinek a hozzátartozója is donor. És így folytatódik a lánc...
2010-ben egy 21-es vesecsere jött létre a fent említett módon. A vesecsere-lánc utolsó tagjaként egy csere-donorral nem rendelkező hölgy kapott vesét. Ez azért valósulhatott meg, mert az első tag önkéntes volt. Az önkéntes donor ezenkívül még azért játszik fontos szerepet a láncban, mert ha egy donor meggondolja magát és mégse adja oda a veséjét, akkor a lánc mindössze leáll és senkinek sem lesz belőle kára. Míg ha a csere körbemenne, és ekkor lépne vissza valaki, akkor lenne olyan párosunk, akik adtak vesét, de nem kaptak, így még egy cserében sem tudnának részt venni.
Az ábrán a 21 tagú vesecsere-lánc látható, a műtétek időpontjaival, illetve a betegek városának feltüntetésévél.
források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése