Nőgyűlölet
A világ legrégibb előítélete
3. fejezet
Az isteni közbelépés. A nőgyűlölet és a kereszténység terjedése
Az utolsó pogány filozófusnő, Alexandriai Hüpatia rettentő végzete mintegy előrevetíti, hogy milyen sors vár a nőkre a keresztény uralom eljövendő századaiban. Csupán néhány antik filozófusnő nevét ismerjük.42 Köztük Hüpatia a legismertebb, hála a keresztény fanatizmusnak és intoleranciának.
Alexandriában született a negyedik század vége felé, a matematikus Theón lányaként. Egyesek szerint tudásával és értelmével „messze túlszárnyalta saját korának filozófusait” .43 Apollóniosz és Diophantosz geometriájához írt megjegyzéseket, zenélt, platóni és arisztotelészi filozófiát tanított Athénban és Alexandriában, ahol akadémiát is nyitott, és megjelentetett egy asztronómiáról szóló könyvet. Hüpatia aszkéta volt, szűzies és önmegtartóztató, noha „gyönyörűnek és formásnak” írták le. Egy forrás szerint, amikor egyik tanítványa olyan őrülten beleszeretett, hogy letépte magáról a ruhát előtte, Hüpatia, hogy kigyógyítsa tanítványát őrült szenvedélyéből, kezébe nyomta menstruációs vérrel átitatott alsóneműjét.44 Meglehetősen sajátos módja ez a kérők elbátortalanításának, és azt bizonyítja, hogy nem csupán a keresztényeket érintette a korszakra jellemző lázadás a test ellen. Hüpatia erényei azonban (bármennyire is keresztényiek voltak) nem csillapították az ellenséges helyi keresztényeket.
Alexandria, az antik kor egyik legnagyobb városa híres volt iskoláiról, és a szektárius erőszakról, mely gyakran járt együtt a politikai és ideológiai ellenfelek meglincselésével. (Az antik világ egyik legelső zsidóellenes támadása is itt történt 38-ban.) 412-ben Kürillosz, egy keresztény fanatikus lett Alexandria püspöke. Kürillosz hónapokon át sivatagi szerzetesként sanyargatta magát, de ahogy ez többnyire lenni szokott, a test gyötrelmei csak tovább erősítették fanatizmusát, tovább tüzelték intoleranciáját: amolyan fundamentalista mullahként kell elképzelnünk. Püspökként szembeszegült a császári prefektussal, Oresztésszel, aki Róma nevében Egyiptomot kormányozta. Az antik világ alkonyán a középkori teokrácia előjeleként az egyház növekvő hatalma kezdte magába olvasztani a világi hatalmat. Kürillosz eretnekvadász és zsidógyűlölő volt. 415-ben, húsvét táján felbujtotta a keresztény csőcseléket, hogy támadják meg a helyi zsidó közösséget, házakat fosztottak ki, és elfoglalták a zsinagógákat, hogy megtisztítva keresztény templomként szolgáljanak. Ezek után az ősi zsidó közösség elmenekült a városból. Mikor Oresztész tiltakozott, a keresztény csőcselék rátámadt.
A keresztények suttogni kezdték, hogy Hüpatia megbabonázta a császári helytartót, hogy ő a felelős a helytartó és a püspök közötti egyetértés megromlásáért. Az eljövendők hátborzongató előjeleként egy keresztény író azzal vádolta Hüpátiát, hogy „minden idejét a varázslatnak, az asztrolábiumoknak és a hangszereknek szentelte, és sátáni ravaszságával sok embert megszédített”45. Hogy egy nő tanult és művelt, nemcsak újdonságnak számított, de úgy gondolták, ez annak a jele, hogy ördöggel szövetkező boszorkány. Kürillosz boldogan használta fel Hüpátiát bűnbakként a világi hatalommal való konfliktusában. Egy dühös prédikáció után Kürillosz egyik követője, Péter (János kopt püspök szerint „Jézus tanainak minden szempontból tökéletes követője”) Hüpátia iskolája ellen vezette a felizgatott tömeget.
A tömeg „magas széken ülve találta Hüpátiát, ahonnan lerángatták, és a Cesarionnak nevezett nagy templomhoz hurcolták”.46 Ott leszaggatták a ruháit. Lefogták, és a keresztények kagylóhéjakkal elevenen megnyúzták.47 Végül „remegő tagjait tűzre vetették” – írja felháborodva Gibbon.48
Megvesztegetéssel gondoskodtak arról, hogy Hüpátia gyilkosait ne helyezzék vád alá. Kürillosz karrierje a katolikus egyházon belül magasra ívelt. Szentté avatták. Úgy látszik, a szentek életrajzában nem a gyilkosságok, hanem a csodatételek számítanak.
A keresztény mártírokból hamarosan inkvizítorok lettek. Az eljövendő századokban a templomi tömjénfüst illata gyakran keveredett az égő női hús szagával.
42 A feliratokból, levelekből, szövegrészekből összeállított A nők élete Görögországban és Rómában című könyv szerkesztői, Lefkowitz és Fant, két filozófusnőt említenek: Hipparchiát és Appolóniát, az i. sz. 2. és 3. századból.
43 In: Socrates Scholasticus: Ecclesiastical History.
44 Damascius: Life of Isidore [Isidore élete], Phanes Press, 1993.
45 János, a nikiui kopt püspök Krónikájából.
46 Uo.
47 Socrates Scholasticus: I. m.
48 Edward Gibbon: A Római Birodalom hanyatlása és bukása.
